"A fejlődéshez két dolog kell:
fáradhatatlan kitartás, és az a készség, hogy olyasmit is el tudjunk vetni, amibe pedig sok időt és munkát fektettünk be."
Albert Einstein

"A Snickers hivatalosan is Flux serkentő"
Domahidi Márk

2011. december 1., csütörtök

Szóval így állunk?;)

Nemrég kiraktam egy szavazást, ahol kíváncsi voltam milyen véleményetek van a Digitalizáló Rajztábláról. Mit ne mondjak sokaknak tetszik az ötlet sokak, pedig elvetik... Bár nem értem milyen alapon vetik el magát az ötletet. Az első ilyen gondolatom az volt, hogy talán nem ismerik magát a készüléket. Volt aki olyat írt nekem, h azt hitte, hogy az egy program.. Igen itt már totálisan helytállt az elméletem. És erre mondom én azt, hogy...
-Hahóóó emberek, ha nem vagytok biztosak a tudásotokban, akkor tessék ráguglizni...xD
Na ha ügyesek vagytok, akkor valószínűleg sikerült több információhoz jutnotok.

Ezek után, aki még mindig ellene van, attól várnék egy röpke kommentet a bejegyzéshez.

Na úgy érzem ideje lenne elrugaszkodni ettől a témától. Mióta kijött az új rész azóta SEMMIT SEM RAJZOLTAM, ami Aaronnal kapcsolatos. Ezt betudhatjuk annak is, hogy elegem van az egérrel való rajzolásból (Igazából Laptop touchpaddal rajzolok xD) vagy, hogy egyszerűen más dolgom van. Természetesen gyakorolni rengeteget szoktam, de ez nem mentesít fel az Aaron alól xD. Szerintem szükségtelen részleteznem, hogy amint a kezembe került a rajzpad, rohamfokozatban megszokom és amint lehet virítok nektek valamit. Talán az segít.
Remélem legközelebb tényleg Aaronnal kapcsolatos bejegyzést írhatok.
Hyhy!

24 megjegyzés:

  1. Szia.
    Szerintem sokban megkönnyítenéd a a szavazást azzal, ha rajzolnál egy képet egérrel, majd legjobb tudásod szerint megrajzolnád azt rajztáblával is, és feltennéd mind kettőt összehasonlításként ide a blogra ;)

    VálaszTörlés
  2. Touchpaddal pedig könnyű :P Ha én tehetném biztos azon rajzolnák :D

    VálaszTörlés
  3. Dani: Márk is és Markov is:D fel nem fogom h képesek rá...
    Márk: mág csak 2 órája van tabletem és már most beleszerettem, szal ajánlomXD

    VálaszTörlés
  4. André: mekkora egy emberkínzó vagy te xD am Touchpaddal hogy a fészkes fenébe lehet rajzolni? :O ne nézzetek már madárnak :O

    VálaszTörlés
  5. Rajzpad nem painttel valò rajzolàshoz valò.
    Bàr te tudod.

    VálaszTörlés
  6. Markov, hogy egyem meg azt a maradi gondolkodás módot, amit folytatsz xD Mondtam egy szóval is, hogy Paintben fogok rajzolni? Egyenesen gyűlölöm már azt a programot és minden vágyam, h megszabaduljak tőle:DD

    VálaszTörlés
  7. akkor ez màr nem lesz fair verseny.

    VálaszTörlés
  8. Markov...állitásod szerint eddig sem versenyeztetek. Másrészt, ha te örökké paintel akarsz dolgoznai, akkor magadravess. És neked is van rajztáblád te nagyon lejjebbszenderült, te is simán tudnál mást használni.

    VálaszTörlés
  9. Végre sikerült rájönni, hogy a paint egy szar? Ennek örülök. Az Aaron kezd alakulgatni, már csak karakterek kellenének bele. Illetve nem, Sinned már karakterszerű.
    A többieknek meg fektess le először ilyen nagyon alapvető dolgokat: xy morgós, mindig olyan, mintha bal lábbal kelt volna fel; yz örökké optimista, vidám.
    Ez így most nagyon bugyután hangzik, de ha ezek már bevésődtek az emberekbe, akkor lehet elmélyíteni a karaktereket. Mert eddig igazán egy szereplőt se tudnék leírni néhány szóval, ami elég gáz.

    "akkor ez màr nem lesz fair verseny."

    Egyrészt baromság, amit mondasz, mert senki sem fektette le elétek írott/íratlan szabálynak, hogy paintel kell rajzolni, így a fairség nem is értem hogyan merül fel.
    Másrészt meg szokj hozzá: az élet nem fair. Ha valakinek lehetősége van jobb technológiát használni akkor nem fog arra várni, hogy majd Te mikor állsz át.

    VálaszTörlés
  10. Meg Markov, a te döntésedben, miszerint Painten kívül nincs élet némi makacsság is lakozik szerintem. Nyitottabbnak kéne lenni kicsit az új dolgokra, mert egy idő után olyan leszel mint az öregemberek többsége...maradi. Ami amúgy nem baj, csak szerintem ne akarj túl sokat, ha kizárólagosan a Paintnél és a Movie Makernél maradsz. Kár, hogy mi is csak most jöttünk rá, hogy a Paint nem egy nagy szám. (szerintem nem szar, mert van pár elég jó tulajdonsága, csak elég kezdetleges)

    VálaszTörlés
  11. Markov:
    Te hangsúlyozod folyton minden alkalommal, hogy nem tartasz vetélytársnak. Egyébként abszolút Fair Playnek tartom, hogy a rajzpaddal dolgozzak:)

    Herp:
    Köszönöm a parányi szösszenet kritikát. Az elmúlt részek, mind azzal mentek el, hogy nem mutattam be kellőképp a karaktereket és már megint csak a vizuális képre összepontosítottam. Igyekszem minél jobban ráfókuszálni az említett problémára

    VálaszTörlés
  12. Markov, van rajzpadod és paintezel?Ez szívenszúrt.
    Minden vágyam hogy elszabaduljak tőle, te pedig nem élsz a lehetőséggel holott megtehetnéd?Miért is?

    VálaszTörlés
  13. kicsi-b...egészen egy héttel ez előttig (mikor márk és én rajztáblát kaptunk) eszed ágába nem jutott, hogy painten kivűl mást használj...

    VálaszTörlés
  14. Na ezt egyszer vègigolvastam ès nem fogom vègigolvasni mègegyszer szòval roviden:
    1-Domàt ti nevezitek folyamat a vetèlytàrsamnak
    2-Ki is volt règen aki hadaskodott mindenkivel mert az ùgynevezett ''ùjìtàst'' a gimpet beakarta vezetni ès sajàt makacssàgàbòl nem akarta bevezetni?Bàr vègul belàtta,hogy azzal emelnè a szìnvonalat ès onnan befejezte a màsok baszogatàsàt. ^^
    Most èn fogom ezt a szerepet jàtszani azzal a kulombsèggel h èn nem szòlok be senkinek csak mert ùj programmal rajzol.Ha befejeztem az EC-t ès sima rajzokkal fogok foglalkozni akkor fogok talàn tablettel rajzolni.A sorozat kèszìtèsre nem valò.Ha nektek jò èn nem szòlok bele.De az èn vàlasztàsaimat senki ne kritizàlja csak mert nem modern.

    Herp Derp orulok,hogy egy àrtalmatlan poènt is sikerult egyetemi filozòfus professzor mòdjàra kimagyaràzni.megtapsoljalak?

    VálaszTörlés
  15. Markov te olyan értetlen vagy. Nem tudod felfogni, hogy nekem még mindig csak az a problémám, hogy ti beadjátok, hogy pölö: Már halottatok erről a programról, közben halvány lila fingotok sincs a működéséről. Vagy most itt van a Rajztábla láz. Mindenki beakarja adni, hogy "ő bizony már régóta szemezett egy ilyennel" Közben meg mivan? Ja hogy csak tegnap óta ismered??? Na kb. ilyenek a legtöbben mostanában. Nincs megtiltva senkinek, hogy vegyen Rajzpadot, de akkor legalább ne hazudjanak egyesek!!!
    Egyébként igen abszolút felvállalom, hogy én szóltam be mindenkinek a GIMP miatt, de úgy érzem, hogy a fenti példák valamelyike bőven megadja a magyarázatot. Aztán még mi van itt? Nem leszarom már ezt az egész versengés dolgot? Érdekes, hogy azok egyike vagyok, akik még nem kaptak ideg összeroppanást a sorozatkészítés alatt. Játsz olyan szerepet amilyet csak akarsz. Egyrészt nem kritizáljuk csupán elmondtuk, hogy ne várj sokat a Paint-től. Érdekes... Akkor már ketten vagyunk Herpel akik nem értik a nekem szánt poénodat;)

    VálaszTörlés
  16. *lö kis keresgélés
    http://bleachnotes.blogspot.com/2011/07/hagyomany-megszakitva.html (Igaz csak az egyiket említi, de automatikusan cseréltem volna a másikat is)

    Erről ennyit.

    U.I.: Andrénak szólt.

    VálaszTörlés
  17. Doma: Ne. Törődj. Velük. Van rajzpadod, örülj neki, egyrészt azért mert ha jól tudom nem egy-két fillér (van ismerősöm, aki már régóta vágyik egyre), másrészt meg mert könnyebb, mint egérrel (főleg tapipaddal) rajzolgatni és így nem gátolja semmi a fejlődésed.
    Ne várjatok egymásra, ne egymás reakcióira reagáljatok, mert így soha nem lesz semmi. "De hát ő azt mondta ez meg az jobb" ilyenekkel nem kell törődni, hacsak nem magáról a technikáról beszél (így rajzolj valamit, vagy úgy). Szard le, hogy ki mivel rajzol, vagy Te elég értelmes ahhoz, hogy kiválaszd, hogy neked mi a jobb. Ezért is nem értettem például, hogy minek csináltál szavazást arról, hogy mivel rajzolj. Mi köze ehhez bárkinek? Azzal rajzolsz, amivel jól esik, amivel könnyebbé, egyszerűbbé tudod tenni a munkád.

    Markov: Tapsikolhatsz amennyit akarsz, sajnos az még soha nem változtatott senkit intelligensé. Téged se fog. :(

    VálaszTörlés
  18. Doma mindent leirtam gàspi blogjàn.Kevesebb arroganciàt mert szerintem kicsit kezdesz elfajulni.ez baràtkènt mondom.
    Herp Derp: vègre ìrtàl valami okosat.Megleptèl.

    VálaszTörlés
  19. Ha minden áron tudni szeretnéd abszolút higgadt vagyok a témát illetően. Csöppnyi arroganciát sem érzek abban amit írtam, ha nem tetszik az igazság akkor ez van:/

    VálaszTörlés
  20. Mi ez a behódolás drága Markov?:D semmit nem változott Herp Derp megnyilvánulása a blogodon tett akciója óta, most mégsem trolloztad le:))

    VálaszTörlés
  21. Persze kàr beleszòlni.Legalàbb most màr megtanultam a leckèt.

    VálaszTörlés
  22. Remek, végre nyugodnak a kedélyállapotok:))

    VálaszTörlés