"A fejlődéshez két dolog kell:
fáradhatatlan kitartás, és az a készség, hogy olyasmit is el tudjunk vetni, amibe pedig sok időt és munkát fektettünk be."
Albert Einstein

"A Snickers hivatalosan is Flux serkentő"
Domahidi Márk

2011. május 23., hétfő

Dani különleges mutáns képessége ;)

Sokféle furcsa és paranormális dolog létezik a világon. Sok embernek már az furcsa, ha valami ügyes kezű kis csávesz eltud tüntetni egy kártyát a kezéből. Laikus szemmel ez talán érdekes, de mind tudjuk, hogy ez csak trükk és nem pedig képesség. Fekete Dani rajzolási képességén kívül egy érdekes képességgel rendelkezik. Ehhez lenne egy jó kis sztorim is :) Nos tegnap hazaértem uncsiméktól, ahol a dög meleg miatt olyan voltam, mint egy kipukkadt lufi. Mint egy kis gumicafat ami csak ott hányódik a kanapén xD jobban már nem is fejezhetném ki magam. 5-6 fele értem haza, majd mikor túl voltam a tanuláson felugrottam msn-re. Ritka pillanatok egyike az mikor Dani rám ír, csak úgy szimplán :D. Jó ideje észrevettem, hogy az Aaron részeiben kevés az élet. Mármint arra értem, hogy nem elég élethű. Danival tegnap csak úgy elkezdtünk beszélgetni már fogalmam sincs miről, mikor hirtelen ki tőrt belőlem a mélyről feljövő kultúra. "Végre jól tudom megrajzolni az elől nézetet" Dani kedves kiváncsiskodó kisfiú lélekkel válaszolt. "Megnézhetem? :D" Erre én, a szemét görény "Hát nem is tudom..." Ezek után Dani olyan ajánlatot tett, amit hülye lettem volna visszautasítani. Ezek után Dani fogalmam sincs hogyan, de kedvet adott a rajzoláshoz. Ott helyben meg is rajzoltam egy képet és a lelkesedésem még ma is érvényben van :D Mostantól, ha rossz a kedvem, vagy nincs ihlet rajzoláshoz, akkor dumálni kell Danival :D:D Köszi Dani (Y). Szal' ez lenne Dani különleges mutáns képessége :D

2011. május 15., vasárnap

Tavaszi MondoCon 2011

Először voltam Conon, de valami iszonyat jó volt :D
Botival, Andréval(Anime Gaiden) és Gáspival együtt futottunk neki ennek a napnak. Na vázolom a találkozást :D
Mi:

M: ők azok?
G: szerintem nem
M:tuti ők
G: dehogy is
M: de nézdmár meg, ott van boti és andré, a piros pulcsi
G: nem ők, vagy DE:D

Ők:
B: huha ezek idejönnek...
A: szerinted ők azok
B: tuti nem
A: de az domahidi márk
és a végeredmény :D mindenki: hello^^"

Na az első találkozás kb. így zajlott le. Gáspi zseniális koordinációs képességéről nem nyilatkozom XD
Bementünk Conra, majd jófej Conosok felajánlották, hogy elvihetünk egy HAGYMÁT XD
Boti egyből kapott a lehetőségen és elvitte XD 2 mp-vel később a földhöz vágta :P
Na miután megvolt már a kellő hangulat röhögtön egész nap. Bementünk és egyből megrohamozott valami Kopasz csávó aki arról pofázott, hogy lájkoljunk valamit Facen XD Na abból semmi sem lett.
A legjobb az volt, hogy megjelent a fűrész valami játékmotoron XD jah és melette volt Darth Vader aki egész nap követett, mint valami pedofil XD

Szóval elég sok mindennel találkoztunk XD Na de csak innen jött a további röhögés. Találtunk egy boltárust, ahol Gáspi talált valamit kokóhoz hasonlító játékszert XD
 Ezen képes volt 10 percet röhögni XD persze mellette mi is szakadtunk tovább xD
Na de ez sem volt elég XD találtam egy plüss shurikent :D ami persze 3800 ft volt-.- mérete meg ekkora XD
Mondhatom eltört a szívem XD najó nem :D
mivel folyton császkáltunk egy idő után meguntuk a bentlétet. kimegyünk kajáért. MEgláttuk a feliratot, hogy Pizza- Palacsinta vagy fordítva már nem tom XD oda megy Boti.
B: Jónapot van palacsinta?
Eladó: Sajnos nincs.
B: Esetleg pizza?
E: az sincs.
Ezek után Gáspi megkérdezte, hogy van valahol egy másik büfé? na ezen szakadtunk megint.
Nézzétek ezt az embertelen dolgot.
Szegény poharat kiégették cigivel :( XD najó azért vettem fel mert cukker volt :D
Ezek után valami pali jött szembe aki megkérdezte, hogy már megfogok halni vagy még nem vagyok a listán. Ezek után a kezembe nyomott egy Death Note-ot, hogy írjam be a nevem.
Na kb. ennyi minden baromság után Gáspi megéhezett egy kis sushira XD na ezt muszály megnéznetek XD

Aki ezek után azt mondja, hogy Gáspi ért a japán kultúrához az téved XD De a végére belejött :P
Összegezve egy rohadt jó Con volt :D Első, de nem az utolsó :P szal aki jön még Conra az megtalál.
És itt vannak a maradék képek :D



Láttátok volna a srác hogy tolta a táncot XD először tökre Matten feje volt :D
De sikeresen megállapítottuk, hogy nem ő az :D
Találkozunk a nyári Conon :D Örülök, hogy veletek mentem el srácok. Régóta nem szakadtam ennyit :P
Bye

2011. május 9., hétfő

Egy kis pihi ;)

Hali skacok!

Holnap reggel 8-kor elhúzok Oszt. kirándulásra egész péntekig szal addig nem fogok Aaronozni, hanem kipihenem magam és gondolkodok pár dolgon. Na szóval most jön a lényegesebb dolog. Most Szombat-Vasárnap lesz a Con és még mindig nem döntöttem el, hogy lemegyek vagy nem megyek. Mivel Gáspi is leugrik vasárnap a Conra ezért megbeszéltük, hogy ha mégis megyek akkor együtt megyünk. Tudtommal ő sem volt még Conon szal mi ilyen téren szüzek leszünk :O, ha megyek. Ismét kénytelen voltam megjegyezni XD
Itt fontolgatom a dolgokat erre Dani meg írja nekem, hogy ő pont nem lesz Vasárnap ~~' Igen, pedig terveim közt volt, hogy találkozom vele és Mattennel :D De ha nem akkor nem. Pláne most azzal vagyok elfoglalva, hogy pakolászom a cuccaimat a bőröndbe, hogy indulhassak reggel :D És a kezemben egy Gösser sörrel koronázom az este fénypontját, hogy hazaértem az Árkádból :D. Szal ennyit akartam most szal hyhy

2011. május 6., péntek

2.rész: A gonosz színre lép

Kivételes dolog történt, mivel kevesebb, mint 1 hónap alatt sikeresen elkészítettem a 2.rész-t az Aaronból.
Hogy őszinte legyek az eleje fele nagyon vártam, hogy elérjek egy bizonyos pontra a részben, majd ahogy annak vége volt, már nem volt annyira élvezet csinálni. Senki se értsen félre, élveztem a rész elkészítését. Végül is elkészült a 2.rész ami "A Gonosz színre lép" címmel került napvilágra.

Vártam már ezt a rész, de nem voltam olyan hangulatban, hogy mindent magam elé képzeljek így papír és ceruzát ragadtam és némi vázlatot firkantottam le.
BEJEGYZÉS VÉGÉN MEGTEKINTHETŐK

Na de akkor bontsuk ki egy kicsit a cselekményt is. Aki nem látta a részt az ne is olvasson tovább!


Az eddigi kritikák alapján még mindig ugyanazok a súlyos hibák voltak felfedezhetők.
-A karakterek még mindig nagyon egymásra hajaznak és igazán egyiküknek sincs egyéniségük leszámítva Ash-t és Dharak-et.
-Jelentéktelen töltelék szövegek, amik némi töltelékként lettek belepakolva a részbe
-Anatómia némely helyen nem jött igazán össze

persze volt pár pozitívum is.
-A szinkron hallhatóan javult, bár némely helyen ütközött az effekt hanggal, amikből úgy néz ki túl sokat használtam, mert némely többször is hallható volt.
-Az animálás szintén fejlődött.
De azthiszem kritikából ennyi elég is lenne.

A gonosz:
Sinned megjelenése úgy néz ki nem a legjobban sült el. Laikus szemmel nézve talán még izgalmasnak sem mondható. Az első levágás az volt, hogy ez egy macsó, aki fitogtatja az erejét. Hát igen Sinned kb. ilyen.
Érdekes módon nekem így laikus szemmel valami középkori lovag mutatkozik meg xD
Én úgy emlékeztem egyszer már leírtam, hogy mindenki legyen szemfüles. Hát ha ez nem hangzott el akkor most mondom. :)
Összegezve én megvagyok elégedve a résszel, de van még mit fejlődni bőven. Most főleg a karakterek egyediségét keresem amiben rengeteg tanácsot kaptam már:)
És íme a kedvenc képem a részből :D
És végül jöjjenek a Vázlatok/Skiccek