"A fejlődéshez két dolog kell:
fáradhatatlan kitartás, és az a készség, hogy olyasmit is el tudjunk vetni, amibe pedig sok időt és munkát fektettünk be."
Albert Einstein

"A Snickers hivatalosan is Flux serkentő"
Domahidi Márk

2012. június 26., kedd

Változás

Az elmúlt 4 hónapot leginkább úgy tudnám jellemezni, hogy életem eddigi legváltozatosabb 4 hónapja volt. Rengeteg meglepetés ért. Volt olyan is, aminek nem igazán örültem. Talán, mert érzékenyen érintette a saját kis világomat...  Ezekről inkább nem is mesélnék, mert senki másra nem tartoznak csak is rám és a közeli barátokra. Az életem mellesleg eléggé megváltozott. Az Aaron sorozat befejezésével nem ért véget a "munkásságom", mert jelenleg is egy elég komoly projecten dolgozom, de erről sem igazán beszélhetek, így marad a véleményem és az elmúlt 4 hónap töredékei, amikről szívesen mesélek. A szabadidőm rendesen megnövekedett és végre boldognak mondhatom magam, amiért megbízható barátaim és egy csodálatos barátnőm van. A suli is véget ért végre egy kis időre és kiszabadult mindenki a mókuskerékből. Ezt a nyarat életemben először maximálisan kihasználok. Találkozom barátokkal, ismerősökkel, családtagokkal és egy nap sem telik el úgy, hogy nem történt valami. Anno azt hiszem Herp mondta nekem, hogy használjam ki a gimis éveimet. Így is fogok tenni. Csak el ne felejtsem, hogy lesz később még érettségi is:)
Nemsokára ismét jelentkezni fogok:) Jó éjt!
Mielőtt bárki is azt hinné, hogy megkomolyodtam, mutatnék egy képet xD...

9 megjegyzés:

  1. No para, az érettségi még messze van. Aztán miután vizsgaidőszakba fogsz szívni, akkor majd az érettségire is vágyódva fogsz visszagondolni. :D
    Na de hajrá, jó nyarat!

    VálaszTörlés
  2. Köszi a bíztatás:D Neked is kellemes nyarat!

    VálaszTörlés
  3. THIS IS ÁRAAAAAAAAAAAA!!!!
    De várj te még csak most mész 2.-ba vagy nem ? XD Akkor meg mi a sz*rt rizsázol itt az érettségiről,az még nagyon messze van ,főleg nekem ,még 5 év <3 :DDD (Most mék 9.-be)
    Amúgy végre adtál magadról egy kis életjelet :DDDD Amúgy sok sikert a projecthez ^^ Jó nyarat kívánok,olyan jót mind nekem,csak nekem a suliból van még 3 nap -.-" (VALAKI EGY nCORE MEGHÍVÓT DE GYORSAN!!!)

    VálaszTörlés
  4. Márk, na végre adtál magadról valami életjelet!!!
    Herp-nek igaza van abban hogy az érettségi még messze van, de nem árt fokozatosan rákészülgetni. :) Én most végeztem és örülök, hogy nem lazítottam végig az elmúlt öt évemet... :'D

    A projekthez sok sikert kívánok és pihend ki magad a nyáron!

    VálaszTörlés
  5. Azért öröm "hallani", hogy boldogok az emberek. Errefelé kicsit unalom van, de no para, holnap gólyatábor :3
    Az tanulásról meg annyit, hogy szentem nem árt egy-két nyelvből nyelvvizsgát letenni, mert az is pont.
    (A bejegyzés helyesírását meg átnézhetnéd egy picit)
    Új projektedet epedve várom.

    Hatalmas Tisztelettel: Max

    VálaszTörlés
  6. A bejegyzés helyesírására most kivételesen szartam magasról^^ Már az is csoda, h írtam:)

    VálaszTörlés
  7. azt hiszem a spártai képet én fényképeztem :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. http://2.bp.blogspot.com/_G9BVwxFXGL8/S-MAduKOiWI/AAAAAAAAACc/LIomt8jQOu8/s1600/IMG_2589.JPG
      egy minimális szinten azért hasonlít >_<

      Törlés