"A fejlődéshez két dolog kell:
fáradhatatlan kitartás, és az a készség, hogy olyasmit is el tudjunk vetni, amibe pedig sok időt és munkát fektettünk be."
Albert Einstein

"A Snickers hivatalosan is Flux serkentő"
Domahidi Márk

2011. április 10., vasárnap

Előre jelzés

Hali mindenkinek!
Nos az első dolog amit leszögezek, hogy most sok mindenről fogok írni :P

Akkor hadd kezdjek bele. Tegnap sikeresen feltartottuk a rokonokkal is a szülinapozást és az utóhatását ma reggel éreztem meg. Reggel, mint valami kómás úgy ébredtem fel. Szögezzük le, hogy amit felálltam visszaugrottam az ágyba még fél órát aludni annyira nem voltam jó passzban. Bedugult az orrom és a nagy torokfájás közepette még köhögtem is, ami nem volt kellemes. Mind1 9-10 óra fele felkeltem végre és az első dolgom az volt, hogy elmegyek a fürdőszobába, hogy emberi küldőt öltsek. Ok megvolt. Mentem a gépemhez és abban a tudatban voltam, hogy ma befejezem az első részt és már csak a szinkron és a vágás lesz vissza. Hát pont nem. Ahogy megnyitottam az Aaron mappáját és belenéztem, nem volt kedvem rajzolni. Nem tudom mért, de nem akartam. Egyébként azért írtam, hogy csak a vágás meg a szinkron van vissza mert az openingel is elkészültem. Szerintem elég ratyi lett, de az első évadra amúgy sem akarok valami nagy durranást.

Na akkor lapozzunk is tovább. Kérdezte már pár ember mikorra várható az első rész. Hát ebben én igazából bizonytalan vagyok. Az biztos, hogy április végére kész lesz, csak a pontos dátumot nem tudom. De mivel nincs sok vissza ezért április 20-ra tippelném. De ha megjön a kedvem akkor előbb is kész leszek.

Megint megyek egy másik témára xD. Sokaknak csalódást okoz az, hogy rövid lesz az első rész. kb. 5 percre tippelem vagy kevesebbre. A lényeg az, hogy mint ahogy azt már kifejtettem egy nem is olyan régi bejegyzésemben a részek hossza a történettől függ. Tehát csak azért, hogy hosszú legyen a rész nem rakok be felesleges dolgokat.

Egyébként most, hogy nincs kedvem semmihez, mármint Aaron ügyben. Azóta csak papíron való rajzolással és a DA böngészésével pengetem a napjaimat. Most egyébként itt ülök és hallgatom ezerrel a Three Days Grace számait :D

Remélem legközelebb már az Aaron első részével jövök. Csákány.

1 megjegyzés:

  1. Szerintem Márk mindenki reméli,hogy következőre már az 1.résszel jössz ,és velem is pont ugyanez történt ma reggel. XD Nem tudom mitől ...na de m1.

    És nem baj hogy rövid lesz az 1.rész,ne ma hossz számít!hanem történet!
    Szóval Hajrá,Hajrá,Hajrá Márk!!!!!!!!

    VálaszTörlés