"A fejlődéshez két dolog kell:
fáradhatatlan kitartás, és az a készség, hogy olyasmit is el tudjunk vetni, amibe pedig sok időt és munkát fektettünk be."
Albert Einstein

"A Snickers hivatalosan is Flux serkentő"
Domahidi Márk

2011. április 3., vasárnap

Matten kritikája és egy kis helyzetjelentés

Na cső skacok!
Végre a Naruto-Kun kirakta a végeredményemet Matten kritikájával :D. Elsem tudjátok képzelni mennyire örültem mikor végre kint volt.  A végére össz 13 pontot szereztem, de értékeltem ezt is. Matten már megint megmondta a frankót és erre volt megint szükségem. Az új sorozat első része nagy erőkkel készülődik xD
Bár azért lustizok mégis készülnek a képek. Na szóval Matten szavaiból sikerült kihámoznom, hogy bár a karaktereim kinézetei hasonlítanak az 1aé karaktereire ez mégsem gond, amíg jók az animációim. Matten bölcsen szóltál. Emlékszem amikor még az SNY 4.részét rajzoltam észrevettem, hogy a karakterek egyre kevésbé hasonlóak. Ennek érdekében változtatok a karaktereken. Ezt megint csak a 2.résztől tudom garantálni, ugyanis nemsokára befejezem a jelenleg készülő részt. Amin tudok azon majd változtatok :) Vagy azokon a határokon belül amik még nekem is tetszenek ;)

Mostanság úgy vettem észre, hogy konkrétan kihalt a blog xD néhány hozzászóláson kívül eltűnt mindenki. Nembaj ez majd megváltozik, ha elkészül az 1.rész :D A sorozat címét kitaláltam, mely nem más, mint Aaron xD. Oké egyesek lehet, hogy majd azt mondják nem volt elég találékony a cím, meg tisztára olyan, mint a Naruto címe. Rendben azzal egyetértek, hogy nem valami kreatív, de felteszem a kérdést. Jobban örülnétek, ha Galaktikus Harcosok lenne a cím? XD Mind1 nekem megfelel a cím. Rövidítésre nincs szükségem és kész.
Az első rész hosszát idáig csak saccolgatni tudom, de nem lesz valami hosszú :S Kb. 4-5 perces lesz. Igazság szerint én nem úgy csinálom majd a részeket, hogy most muszáj meglennie a 4 vagy 5 vagy 10 percnek, hanem annyi idő lesz egy rész amennyire kijön az adott rész története.

Ha már úgyis bejegyzést írok a publikumnak, akkor hadd térjek ki pár dologra az új generációban. Bár azt nyilatkoztuk Gáspival, h nem vagyunk vetélytársak én mégis felvázolnék pár dolgot. A FEJLŐDÉST.
Gáspi, hogy úgy mondjam feltörekvő lett az animációban. Az új generációban ő a legjobb animátor, DE neki is vannak negatívumai. A rajzai javultak, de nem eleget. Engem pl nagyon zavar az az orr vonal középen XD.
A második ember akit úgymond vetélytársnak tekinthetek Markov94. Bár Markov az animálásban le van maradva véleményem szerint az ő rajzai a legszebbek idáig. Ő dolgozza ki legjobban őket. ÉS persze itt vagyok én aki valahol a két kategorizálás közepén vagyok. Tehát valahogy így van a sorrend hármunk között.

Rajzolás:
Markov>Én>Gáspi.

Animálás:
Gáspi>Én>Markov.

Egyszóval mindketten elég kemény sorozatot fogtok megalkotni. Remélem egyszer lehetek olyan jó, mint ti. Lehet, h ez a bejegyzés rész egyeseknek piszkálni fogja a szemét, mert olyannak tűnhet, mintha magamra akarnám vonni a figyelmet, vagy túlzottan hisztizek, de ez nem így van. Sajnálom, ha megbántottam valamelyiküket, de nem rosszindulatból írtam.
Köszönet annak akinek volt türelme arra, hogy végigolvassa xD
Végezetül, hogy ne unatkozzanak az ízlelőbimbók itt egy kép az Aaron első részéből.
Ui.: Ha esetlegesen halandzsázás található a szövegben annak az az oka, hogy egy mingyárt itt a szülinapom, pontosan most kedden, szal izgatott vagyok mert 15 leszek xD na de mostmár szevasztok!

17 megjegyzés:

  1. bazdd MSNen azt mondtad nem lesz olyan hosszú. Nagyon köszönöm amit rólam írtál. Igazán megtisztelő, hogy az 1. helyre saccoltál animálás szempontjából. A grafika 3. hely, azt én jogosnak érzem. Fejlődnöm kell, és fejlődni fogok is. Szerintem mi hármunk közül fog kikerülni az új generáció legjobbja. Remélem én leszek;) de neked is szurkolok.
    Gáspi from dö jitsufighterspontblogspotpontkom

    VálaszTörlés
  2. Sok sikert a továbbiakban is :) Ls aranyos a kép a bejegyzés végén ^^

    VálaszTörlés
  3. Köszi^^ Felőled is rég halottam:D Egyébként benne lesz az első részben.

    VálaszTörlés
  4. Gáspi nekem Msn-en pont az ellenkezőjét mondta.
    Idézem : szerekesztői szepmszögből ez hosszúra fög sikeredni XD
    Ám D. Márk csak én tom hogy ki az a pali a végén?
    :DD

    VálaszTörlés
  5. Nah, szerintem totál megnyerő lett a végleges cím.:D Tömény, relatíve figyelemfelkeltő, és nem kell rövidítgetni.x'D
    Mérföldekkel találóbb, mint a "Galaktikus Harcosok".


    "Igazság szerint én nem úgy csinálom majd a részeket, hogy most muszáj meglennie a 4 vagy 5 vagy 10 percnek, hanem annyi idő lesz egy rész amennyire kijön az adott rész története."

    Hát ezt pont így kell csinálni.xD (Y)

    VálaszTörlés
  6. Na jó látom amíg suliban voltam és aludtam addig itt hevesen írt mindenki :D

    Tomi: Konkrétan nem értem mire célzol. Ha pedig a bejegyzés hosszúságára értetted akkor ez tényleg nem lett valami hosszú szöveg.

    Dani:Kösz az elismerést, de szerintem ennél rengeteg találékonyabb cím is van. De nekem ez tökéletesen megfelel^^

    Gáspi: Nekem szintén lövésem sincs, hogy Tomika milyen idézetről beszél vagy éppen mire céloz xD

    VálaszTörlés
  7. Ja és, alig várom már az első részt, majd csinálok fanartot, mostanában úgyis olyan kedvemben vagyok :D

    VálaszTörlés
  8. Csak nekem böki a csőrömet, hogy szürke háttéren szürke a szöveg?XD

    VálaszTörlés
  9. Jááá, új rész!!! Alig várom. ^^ Az a kép a bejegyzés végén tényleg aranyos lett. Csak így tovább! :D

    Chu: Chibi(chibiblogja.blogspot.com)

    VálaszTörlés
  10. Szép bejegyzés és várom a sorozatot!
    Semmi piszkálódás, de nem láttad még véletlenül az Aeon Flux című filmet?)

    VálaszTörlés
  11. Most hallok róla először XD Igazából a cím máshonnan jött :D

    VálaszTörlés
  12. Ebben az esetben nézd meg;)
    (a jövőben játszódik, nem valami zseniális film, de a témáját tekintve ajánlom figyelmedbe:)
    Sok sikert!

    VálaszTörlés
  13. Ki a frász mondta, hogy a címed Naruto-copy? Mert az egy idióta! Hány sorozat van már, ami a főszereplőjéről van elnevezve? XD Ugye! XD

    Nem tudok újat mondani, már mindenki elmondta neked amit kellett. Szeretettel várjuk Aaron kalandjait! :D Ha tanácsra van szükséged nyugodtan keress meg! És tartsd szemelőtt az írásaimat ;)

    Mellesleg az eddig megjelent epizódok alapján az Animációban TE vagy az első. :) Gáspit nem tudom az élmezőnyben említeni, amíg nem tesz le valami legalább olyan magas szintű munkát az asztalra mint az SNY és az Espada Club.

    De eddig a "Generációban" az Anime Gaiden az első :)

    VálaszTörlés
  14. Kösz Matten, hogy szántál időt, hogy meglátogasd szerény kis blogomat xD
    Igazság szerint, majd még lesz szükségem tanácsra, de pontosan nem tudom mikor. Az Anime Gaidennel hagyjál az messze felül múl minket XD

    VálaszTörlés