"A fejlődéshez két dolog kell:
fáradhatatlan kitartás, és az a készség, hogy olyasmit is el tudjunk vetni, amibe pedig sok időt és munkát fektettünk be."
Albert Einstein

"A Snickers hivatalosan is Flux serkentő"
Domahidi Márk

2011. április 30., szombat

A hülyeség tetőfoka -.-

Pacsi mindenkinek!
Nos tegnap elkezdtem töprengeni azon, hogy az első részben mekkora f*s volt a szinkron és a 2.részben ekkora hibát még egyszer nem szeretnék elkövetni. Ezért elszántam magam, hogy szombaton (vagyis ma) mindenképpen elmegyek egy üzletbe és veszek egy új mikrofont. Este ezzel a tudattal aludtam el és reggel tettre készen álltam. De előtte még bekapcsoltam a notebookot és tettem egy próbát egy másik mikrofonnal, amit a fateromtól kértem kölcsön. Nem hatott semmit, mert nem is sikerült normálisan csatlakoztatni. Bogarásztam a beállításoknál, majd abszolút nullára visszaérkezve ott voltam, hogy nekivágom a falnak az idióta mikrofont. Dühöm lecsillapításához meghallgattam egy jó kis számot. Sikeresen lenyugodtam :) Mikor már abszolút nem volt mit tenni eszembe jutott Matten egyik bejegyzése. ITT helyben  köszönetet mondok Mattennek :D Elkezdtem nézni a videót és a vége fele láttam, hogy a srác Audacity-t használt. Gondoltam, akkor már tényleg a mikrofon a hibás. Aztán észrevettem, hogy a srác babrál valamit a mikrofonnál. Én is elkezdtem ugyanazt csinálni és aztán, mint derült égből villámcsapás. A mikrofon beállításos bigyó mellett ott volt, hogy Belső és külső mikrofon. Mivel eddig belsőre volt rakva kipróbáltam milyen a külsővel. ( Nem voltam idáig sem valami nagy szakértő. Csak megjegyzem :DD) Hát mit ne mondjak a végeredmény mérföldekkel jobb volt. Tisztán érthető szöveget halottam vissza normál hangerővel. Hát én ott helyben összesz*rtam magam :DD Ennyire még semminek sem örültem. Alig várom, hogy kész legyen a rész és leszinkronizáljam :)) Na akkor ennyit a szánalmas nagy bénaságomról. 

Ejtenék néhány szót az Aaronról is :))
Nos a 2.rész remekül halad. A sztori 3/5-e kész van már belőle, ami jó dolog. Az utóbbi két napban csak animációkat rajzoltam részből. Egyébként szerintem nem lesz nagy durranás az animációs része. Annyira csinálom meg amennyire megtudom :) És, hogy csak tudjátok az én bravúros kis cimbim Gáspi is kapott szerepet a részben, na de Spoiler Off. Remélem mindenki várja a 2.rész-t, jah és leszögezném, hogy mivel nem paródia sorozatot készítek ezért senki se várjon eget rengető viccekre stb...

10 megjegyzés:

  1. Én nagyon várom a 2.részt és én is itt találtam meg a mikrofonommal a hibát :D és nekem is 100x jobb lesz mint volt az 1.részben.

    VálaszTörlés
  2. tesó
    1.) örülök hogy jó lett a mikrofonod. Akkor gyere fel MSNre és küldd át a szinkront,
    2.) Mondd hogy ez nem Lance!

    VálaszTörlés
  3. 1.) Már megvan a szinkronod ;D
    2.) Ez még mindig Dharak XD jegyezze már meg mindenki különben kirakok egy karakter menüt XD
    (Ha Dant-C nem bánja :$)

    VálaszTörlés
  4. Lance-ban több az emo jel.Dharakben nincs olyan sok . Én úgy különböztetem meg őket,hogy Lancenak több haj van a homlokán Dharaknek meg nem XD

    VálaszTörlés
  5. hogy lehet összekeverniXD? Eleve más színű a szemük...^^"

    VálaszTörlés
  6. Na végre valaki felfedezte a különbséget XD

    VálaszTörlés
  7. na, most ide írok komit, mert lusta vagyok belépni a youtube-ra XD
    ez a rész Kiejezetten Tetszett!
    nagyon jók a rajzok, jók az animációk,és a történet is testszett!
    Gratulálok, fogadd MAXimális elismerésem!

    VálaszTörlés