"A fejlődéshez két dolog kell:
fáradhatatlan kitartás, és az a készség, hogy olyasmit is el tudjunk vetni, amibe pedig sok időt és munkát fektettünk be."
Albert Einstein

"A Snickers hivatalosan is Flux serkentő"
Domahidi Márk

2011. március 5., szombat

Vázlatok,Tanácsok,Barátok.

Cső mindenkinek!
A mai nap végére, sikerült elkészítenem az összes karakter állandó kinézetét papírra.Szóval nem gépre.
A vázlatok a bejegyzés végén vannak^^
Erre most több okból is szükség volt. Na akkor sorolom. Már régebben is szó volt arról, hogy lesznek állandó kinézetek, mármint a karaktereknek. Így nem kell majd bajlódni azzal pl: hogy jöjjön az ihlet. Másodszor nem akarom, hogy egyszer ilyen, egyszer olyan kinézetűek legyenek a szereplők. Matten, Ákos és még sok ember tanácsára az állakon is kifejezetten dolgoztam. Matten kérésére külön igyekeztem az alakok helyes kialakítására. Próbáltam a "kövérségen is dolgozni" ahogy Matten mondta. Sok tanácsot kaptam és sokan szurkolnak nekem a versenyen. DE itt leszögezem, hogy kész munkákat nem alakítok át. Tehát az első három részen a verseny kedvéért sem fogok alakítani. Ezzel azt is elérem, hogy látható legyen a fejlődésem. Néhány karakteren megfog látszani, hogy nem voltam túl éber állapotban rajzolás közben, mert néha tök máshol járt az agyam xD. De összegzésben elfogadhatok és a gépen úgyis jobban fognak kinézni ugyanis vázlatok. Kiba oldalnézete volt számomra a legkönnyebb, de az elölnézeten látszik, hogy meggyűlt vele a bajom itt, ott. De voltak olyanok is akiknek mindkét rész jól sikerült. Nem szeretném kibontani, hogy mért csak 2 nézetet csináltam egy szereplőről. Ez mindenki magánügye, hogy kitalálja. És még mielőtt elfelejtem, ezek az állandó kinézetek az 5.részben lesznek tesztelve és a 6.részben lesznek tökéletesítve.

Na még van valami amiről szívesen írnék. Az SNY sztorija készen van a végletekig, de nem mindeggyiknek van címe. Mivel szeretnék olyan címeket kitalálni ami még akkor is felkelti a figyelmet, ha nem ismeri senki a munkám. Tehát legyen figyelemfelkeltő -.- Néhány címen még lehet, hogy változtatok, de nektek ez mind1 mert úgysem tudjátok a címeket :D
El ne felejtsem jobb oldalt lehet majd szavazni fent, hogy melyik vázlat tetszett a legjobban. Kritikát pedig nyugodtan lehet írni és ellehet mondani mi sikerült jól, vagy, hogy mit kéne változtatni. Csak egyet kérek érthetően fogalmazza meg mindenki a hibákat.
Pacsii!!! :D
Ui.: Az egyik karakter filler, pontosabban az utolsó. Lehetséges, hogy terveim lesznek vele :D
Uui.: Aki nem tudja ki kicsoda, vagy inkább nem ismeri fel itt a sorrend fentről lefele:
-Naruto
-Shikamaru
-Kiba
-Kiba
-Sakura
-Hinata
-Sakura és Hinata
-filler fiúcska.

13 megjegyzés:

  1. kössz. Ak legalább nem hiába törtem magam xD

    VálaszTörlés
  2. mindegyik olyan Busmanos XD fe jó xD

    VálaszTörlés
  3. xD xD akkor árfogallmazom Domahidi-s :D

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jól sikerültek ^^ Csak Shikamaru feje szemből kicsit kövérkés, vagy hogy is mondjam...:D De amúgy jól lettek, szép munka :)

    VálaszTörlés
  5. köszi. Shikamaruról meg annyit, hogy gépen könnyebben rajzolom meg, mint papíron :O Halott már ilyet valaki? Amúgy szerintem Naruto,Sakura és Hinata lett a legjobb. Főleg Hinata.

    VálaszTörlés
  6. Shikának az állában van egy úgymond feszesség és az arca egy kicsit kövérkésre sikeredett.Kibának hol vannak a csíkjai az arcán? A filler fiú nekem nagyon bejött az a legjobb. Nah amúgy gratula tetszik mind csak azokat az apró hibákat kérlek javítsd ki :D. Meg köszi hogy megemlítettél :D

    VálaszTörlés
  7. Kiba arcfestéke tényleg csak véletlen maradt le. Shikamarut, mint említettem gépen jobban megrajzolom.

    VálaszTörlés
  8. Szentem is jók de nem is tom mintha a szemek néhány embernél nagyon fennt lennéne de amugy szép munka :D

    VálaszTörlés
  9. készítettem egy rövidke animációt :D http://www.youtube.com/watch?v=ExjcOmmbToM remélem tetszik

    VálaszTörlés
  10. Ákos szerintem ez nem lett rossz, de túl hosszú az idő ami alatt mozog Kakuzu. Nem tudom milyen videó progit használsz, de állítsd gyorsabbra. A nyuszifog kimondottan tetszett a végén :D

    VálaszTörlés