"A fejlődéshez két dolog kell:
fáradhatatlan kitartás, és az a készség, hogy olyasmit is el tudjunk vetni, amibe pedig sok időt és munkát fektettünk be."
Albert Einstein

"A Snickers hivatalosan is Flux serkentő"
Domahidi Márk

2011. március 2., szerda

Tomboló Tempó

Szevasztok!
Na ugye most lett felrakva a 2.rész, ami kapott pozitív illetve negatív kritikát, de mindkettő csak jót tett a kis buksimnak^^. Nagy szó, hogy Matten a "kritikus" írt egy kemény kis kritikát az új részről. És a végszó az volt, hogy lát bennem jövőt, mármint a sorozatban. Ha már a rajzok nem voltak a legjobbak az animáció tetszett neki.
Elméletben úgy terveztem, hogy majd április elsején adom le a 3.részt, de mivel ennyire tetszett mindenkinek a 2.rész, úgy döntöttem március 11-én fog debütálni az új rész. Pont a húgom szülinapján xD. És mivel tombol egyfolytában az agyam, ezért itt van egy kis Spoiler a következő részekről. De csak annyi, amennyit én is szívesen leírok.
A következő részekben megfog változni a helyzete az egész csapatnak. Shikmaru végre megmutatja, hogy fontos tagja a csapatnak. Na ennél többet nem írok mivel ez nem csigáz fel senkit és nem árul el sokat.
Egyébként semmi érdemleges nem történik velem mostanában. Megtanult esést rajzolni xD na meg még mást is. Amúgy most az 5.részt rajzolom és mondhatom egész jónak ígérkezik. Amúgy lehet, hogy nem mindenki tudja, de beneveztem az Anime Csillag Születikre xD nem tudom mit fogok elérni, de az sem baj, ha nem nyerek. Legalább elmondhatom, hogy megpróbáltam. Egyébként úgy látom sokatoknak tetszik Kiba. Nem tudom miért, mikor alig szerepelt idáig xD. De majd a kövi részekben meglátjátok. Egy régebbi bejegyzésben már írtam, hogy szeretnék csináltatni magamnak egy SNY pólót. Nos ez már tuti, hogy megfog valósulni. Pénzem bőven van már rá, csak egy dologgal van gond. A mostani logó, ami kint van a blogon került volna a polóra, de mivel megterveztem az állandó kinézetet ezért fogok egy teljesen új logót készíteni. Sokkal kidolgozottabbak lesznek az SNY karakterei. Shikamaru,Kiba és Naruto állandó kinézetei már mind megvannak na meg persze Akamarunak. De a lányokon még dolgozom xD. Egyébként kezdek már kifogyni a zene ötletekből. Ezért akinek van használható zene ötlete az írjon ^^. 
Időpontok összegzése:
3.rész - március.11
4.rész - április.25
5.rész - hát ez még bizonytalan, de május végére lesz várható.
Ui.:Akkor mindezek után itt egy Animáció az 5.részből csak nektek xD
Uui.:Katt a képre az Animáció megtekintésére.
Uuui.:Ezt a képet egyébként csak Matten kedvéért mutatok meg, hogy megnyugodjon tényleg ott lesznek a bajszok :D
Uuuui.:Ez egy szerkesztett bejegyzés. Lehet választani melyik a jobb.

32 megjegyzés:

  1. Az álla MEKKORA :O :O :O :O kisebb is lehetne jah meg szerintem túl kövér az arca ezeken lehetne javítani de attol még jó ez a kép

    VálaszTörlés
  2. és mégis mekkora legyen az álla? :O

    VálaszTörlés
  3. tesó ez király:D azt hittem azt az animációt teszed be amit mutattál nekem, de ez sem rossz, sőt! Várom már a vasárnapot:D

    VálaszTörlés
  4. am az állon már dolgozom csak Ákos kedvéért xD

    VálaszTörlés
  5. halod tesó nincs kedved feljönni MSNre?XD

    VálaszTörlés
  6. nah mondok én neked annyi zenét: Breaking benjamintól vannak jók.Three dajs gracetöl is vannak jók és Pillar meg Linkin park,és Drowning pool meg Godsmack és Evanescense stb...

    VálaszTörlés
  7. És a képről mi a véleményed? XD

    VálaszTörlés
  8. köszönöm az áll javítását :D megtiszteltetés hogy miattam javítod ki :D

    VálaszTörlés
  9. De ak így már jó az álla? xD
    Am meg ha ettől nézik többen ak nem nagy munka XD

    VálaszTörlés
  10. kép is jó de nekem a felső jobban néz ki mert az alsónak szentem dagatt képe van...

    VálaszTörlés
  11. ez volt az alap vád is^^'
    De ak megfelel a felső? :/

    VálaszTörlés
  12. Oké :D Am lehet h sokkal hamarabb megfog jelenni a 3.rész. Mivel hozzácsatolhatom az első és második részhez az Anime versenyen

    VálaszTörlés
  13. csak az anime versenyre küldöm el hamarabb. Az nem azt jelenti, hogy youtube-ra is egyből felpakolom

    VálaszTörlés
  14. mármint én arra céloztam hogy kinyert

    VálaszTörlés
  15. Igen a felső nagyon jó lett köszi :D

    VálaszTörlés
  16. Kösz evri bodri :D am nem hiszem h nyerek. Az AMV-k jobbak mert azokat csak szétvágdosták és jó zenét raktak alá. Am ennek tétje is van? Mármint nyerni is lehet?

    VálaszTörlés
  17. 30000 forintos animeshopos cuccok a 3-3 nyertes között.

    VálaszTörlés
  18. Nyah! Én is megjöttem! :D

    Az állak eddig mindkét részben sokszor hibásak voltak (főleg az Openingben nagyon zavaró), szóval örülök, hogy javítottad ezen, mostantól arra is irányíts figyelmet, és az eddigi képeidet a 3. részből is nézd át. Nagyon jó lett a felső Naruto, az új állal. Egyébként minden karakter picit kövér a sorozatodban, de nem annyira zavaró :)
    Az Animáció meg csodás, már kezd felnőni az eredeti anime hajmozgásához :D
    Várom a kövi részt, sok szerencsét :D
    (és kösz az említést xD)

    Egyébként amondó vagyok, hogy a ACsSzületikhez, vondd össze a videókat, és egy új első részt hozz ezzel létre, mert akkor továbbra is egy videóval nevezel és senki nem fog belédkötni :D Valamint Vasárnapig, még javításokat is végezhetnél rajta, de nem kell maximalistának lenni, ez csak egy ötlet volt :D Ne vegye el a drága idődet! :D Sok szerencsét ^^ Pacsker ;)

    VálaszTörlés
  19. Pacsi Matten
    Nem tudom jól fogtam-e fel, de te most az javaslod, hogy 1db vidit csináljak 1db introval 1db befejezéssel? mert ahhoz most ez a kevés idő nem lesz elég. + a 2.részt még összeis kell vágni meg minden. Inkább dolgozom az alakokon meg az emberkéken ,h az öt részben már jó legyen. (A 4.részben sem rosszak csak mondtam)
    Az animációról meg annyit, hogy sztem ez még fog fejlődni :D

    VálaszTörlés
  20. Nem azt mondtam, hogy egy Új videót csinálj, hanem, hogy az első három rézt vondd össze egy videóvá! :D

    De mondom: ez csak egy ötlet, nem kell ilyennel foglalkoznod :D

    VálaszTörlés
  21. Oké értem. A Naruto-Kun Team azt mondta nekem, hogy nyugodtan küldjem el nekik a három db részt és azt vehetjük egy munkának.

    VálaszTörlés
  22. Az áll nagyon jó lett (Hmm ki is mondta h javítsd? xD Egó) nah de viccet félre téve hajrá az anime csillag szüliletiken :D

    VálaszTörlés
  23. Kösz mindenkinek aki szurkol nekem,de amint kint lesz nektek a 3.rész kicsit pihenek. Papírra elkezdem vázolgatni a dolgokat. Ugyanis van egy füzetem ami kimondottan az SNY szereplők tulajdona XD. Említettem, hogy megakarom csinálni a karakterek állandó alakját. Hát most egy jó darabig azt fogom rajzolni a kis füzetembe. Utána pedig biztos könnyebben fog menni a dolog, minthogy ott helyben találjam ki h nézzen ki ez meg az. Az állakon kimondottan dolgozom, de még így sem biztos, hogy a vázlatokon jól néznek majd ki. Ma megrajzoltam Narutot és Shikmarut a füzetembe. Mondhatom nem volt rövid idő míg kitaláltam milyen legyen, de a sok munka meghozta a gyümölcsét :D
    Bár Shikamarut kicsit elrontottam szerintem.
    Ha kész lesz és lesz egy kis szabadidőm is akkor majd a kész vázlatokat felrakom nektek :). Egyébként Matten nagy segítségemre van szinte mindenben. A nagyszerű vagy inkább fantasztikus kritikái mindig újabb és újabb dolgokra nyitján fel a szemem. Úgyhogy nyugodtan szóljon bárki, ha nem tetszik valami. A harmadik részt ugyan elkészítem márc.6-ra, de függetlenül ettől csak 11-én rakom fel youtube-ra. Nem tudom, hogy lesz az Anime Csillag Születik. Lehet, hogy majd nektek is kell dönteni :D Na de elég ennyit mert túl hosszú lett a bejegyzésem.

    VálaszTörlés
  24. jah túl hosszu volt nem is olvastam végig :D

    VálaszTörlés
  25. xD a 2 kép közöztt csak az áll a más o.o

    VálaszTörlés