"A fejlődéshez két dolog kell:
fáradhatatlan kitartás, és az a készség, hogy olyasmit is el tudjunk vetni, amibe pedig sok időt és munkát fektettünk be."
Albert Einstein

"A Snickers hivatalosan is Flux serkentő"
Domahidi Márk

2011. február 11., péntek

Felsős Farsang - 2011

Na hali mindenkinek. Az utóbbi napokban nagyon könnyen bepöccentem mindenre és sokakat megbántottam a viselkedésemmel. Ennek az volt az oka, hogy nagyon lehangolt állapotban voltam. Mindenkit akit megbántottam a mogorva viselkedésemmel attól bocsánatot kérek itt helyben. Annyira le voltam hangolva, hogy egyszerűen semmihez sem volt kedvem. SNY-t is nagyon nehezen rajzoltam és abból is keveset. Gondolni se mertem volna, hogy ma sikerül rendbe jönnöm ebből az állapotból. A hét eleje óta gyakoroltunk a farsangi táncra az osztállyal. Úgy voltam, hogy nincs az egészhez semmi kedvem. Hazamentem, majd mindenre nagyban sz*rtam. Felmentem Facebookra és Ricsivel megbeszéltük, hogy elmegyünk a Farsangra, ha másért nem akkor legalább a csajok miatt. Hát kellemeset csalódtam. Nagyon jól éreztem magam. A táncot hátul néhány sráccal túl uncsinak találtuk, ezért kicsit feldobtuk némi hajlongással. Ezután jött még csak a Tanártánc, ahol a tanárok valami eszméletlen durván néztek ki Repperként. Ezután felhúztunk az Ofővel a terembe és csokit kaptunk Whíííí^^ . Ricsit hívta az apja, hogy jött érte szóval a Mekit lemondtuk :S, de megbeszéltük, hogy hétfőn bepótlásra kerül :D. Egyszóval sikerült feloszlatnom a lehangoltságom egy jó darabig.

Na itt vannak a képek xD

A kis parti arcok xD. Aki nem ismer annak mondom, hogy én vagyok a kék fejpántos fekete pulcsis

8 megjegyzés:

  1. Szia. légyszi a szavazást amit a blogomra kitettem, tedd ki a saját blogodra is.

    VálaszTörlés
  2. Meg akarod tudni ki a jobb? xD
    Figyelj kirakom, de előre leszögezem nem fogok örjöngeni, ha nem én leszek a legjobb. Mert oké az egy dolog, hogy érdekelnek a kritikák, de nem versenyezni akarok.

    VálaszTörlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  4. bazmeeeeeeeeeeeeg! nagyanyáméknál vagyok azt azt hittem én vok bejelentkezveXD

    VálaszTörlés
  5. jólvan ne örjöngj xD tetszik a kép? :D

    VálaszTörlés