"A fejlődéshez két dolog kell:
fáradhatatlan kitartás, és az a készség, hogy olyasmit is el tudjunk vetni, amibe pedig sok időt és munkát fektettünk be."
Albert Einstein

"A Snickers hivatalosan is Flux serkentő"
Domahidi Márk

2011. február 2., szerda

Sasuke Nyomában Kezdetek

Na szóval először is hali mindenkinek Domahidi Márk vagyok a Sasuke Nyomában c. Sorozat alkotója.
xD úgy beszélek róla mintha valami befutott sorozat lenne. Na szóval néhány hónappal ezelőtt elkezdtem rajzolgatni Paintben. Egész tűrhető rajzaim voltak. Mivel láttam neten pár rajzolt sorozatot, "Na oké nézzük meg, hogy menne ez nekem x)". Minden előzmény után sikerrel összehoztam valamit ami 2 perc körüli lett. Remek ^^ mondhatom. Na a lényeg a következő mivel belevágtam ebbe a sorozatba akkor elmondom miről is fog szólni.
A cím után szerintem nem nehéz kitalálni, hogy kit fognak keresni Narutoék. Igen Naruto és a többes szám sem hiába hangzott el. A főszereplők: Naruto,Sakura,Shikamaru,Kiba,Hinata na és nem felejthetjük ki Akamarut sem. Annak érdekében, hogy kicsit izgalmassá tegyem a dolgot itt van egy kis Spoiler:
Naruto az eredeti sztori szerint is sokat szerepelt így itt sem fogom magára hagyni. Sakura és Hinata mivel ketten vannak csajok ezért elég sok közös tevékenységük lesz. Shikamarunak az első 4 részben kb alig lesz szerepe, de utána majd ő is befog illeszkedni. Kibánál csak annyit mondanék a karaktere magáért fog beszélni. Na akkor most ennyi is lenne Csokii!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése