"A fejlődéshez két dolog kell:
fáradhatatlan kitartás, és az a készség, hogy olyasmit is el tudjunk vetni, amibe pedig sok időt és munkát fektettünk be."
Albert Einstein

"A Snickers hivatalosan is Flux serkentő"
Domahidi Márk

2011. február 9., szerda

Siker!

A "siker" számomra egy bámulatos szó. Ezt akkor érzem amikor valami olyat sikerül elérni amit szerettem volna. Ahogy rajzolgatom nap ,mint nap a képkockákat, észrevettem valamit. Ahogy néztem, hogy idáig, hogy néz ki a dolog azt láttam, hogy egyre jobbak a rajzaim. Nem magamat akarom dicsérni meg az egómat, de ez tényleg így van. A 4.rész jól halad és ebben a részben végre igazán láttam, hogy fejlődök.
Az SNY sztoriját illetően már rajzolódik a fejemben egy csomó ötlet a részekkel kapcsolatban. Nem árulok el semmit maradjon ez csak meglepetés.
Valaki megkérdezte tőlem, hogy miért pont "Sasuke Nyomában" a sorozatom címe. Erre több indokom is van.
1.Mért ne ez legyen?
2.A sorozat lényege is erre épül, mivel az lesz a legfőbb célja Narutonak és a csapatnak, hogy megtalálják Sasuke-t és visszahozzák Konohába. Ennél többet nem nagyon mondanék egyenlőre.
Jelentőségteljesebb dolgok a 4.részben fognak bekövetkezni. A sztorival igazából nem tudom....
Úgy vagyok vele, hogy pár dologban változtatni fogok az eredeti sztorihoz képest.

Na egyszóval fejlődőképes sorozatot fogok alkotni. Viszont, van véleményem néhány dologról..... De ez már egy másik bejegyzés :P
csőváz mindenkinek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése